Jó rajt?*

Aki a napokban hallgatta a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) új elnökének a megnyilatkozásait, annak az a benyomása támadhat, hogy most valami megmozdult. Korhecz Tamás megtette azt, ami eddig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyik tisztségviselője sem. Vállalta a személyes felelősséget egy olyan politikai projektum megvalósításáért, amelyet nagyrészt ő kreált.

Tisztázzuk: a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) magát a politikai projektumot, s a hozzávezető utat is politikailag elfogadhatatlannak tartjuk, mert úgy véljük, hogy tartósan károsítja a vajdasági magyarság identitása megőrzéséért kifejtett politikai erőfeszítéseket.

Tény, hogy Korhecz (igencsak túlozva) a maga művének tartja a nemzeti tanácsokról szóló szerb törvény 2008-as tervezetének kifordítását, s a 2009-es javaslat megalkotását, valamint a magyar választói névjegyzék legalitást mellőző „árvalányhajas aláírásgyűjtés” ellentmondásoktól terhes folyamatát. Így a magyar jellegétől lényegében megfosztott, hármas gyökerű MNT megalakítását és végül, annak a Tadic-féle Demokrata Párt (DS) jogara alatt zajló vezetését is.

E folyamat egésze nem viszi előre a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit, sőt megtörténhet, hogy néhány évre visszaveti azt. De maga a személyes gesztus, Korhecz eddig példa nélkül álló felelősségvállalása olyan politikai jelenség, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Korhecz másoktól eltérően eleve megszüntetve a funkcióhalmozás lehetőségét, lemondott a tartományi kisebbségügyi titkár tisztségéről, akkor megállapíthatjuk: vállalva a helyzet minden ellentmondását, Korhecz személyesen, tiszta lappal indult el a maga választotta úton. Ezt méltányolni kell. Ennyit az elnökről.

Most kell azonban szólni a hátulütőkről is. Vegyük sorra őket.

Tény, hogy az MNT 2008-as törvénytervezetben rögzített helyzetétől eltérően a létrejött testületben három alapvető ellentmondást kell, ha lehet, a gyakorlatban is feloldani.

Abból indulunk ki, hogy a DS MNT-ben megvalósított intézményes jelenléte, s máris érezhető politikai dominanciája eleve lehetetlenné teszi a vajdasági magyarság identitása megőrzéséhez fűződő alapérdekeinek hatalmi befolyástól mentes érvényesítését. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a kevésbé fontos kérdésekben néha a DS is enged.

Íme egy példa. A DS-hez közeli Magyar Szó, a vajdasági magyarság egyetlen napilapja egy szakmailag csapnivaló információban diadalmasan közli: Nem fogadták el az MNT javaslatát. Ha sikerült kihámozni a tudósítás lényegét, akkor arról van szó, hogy Zentán, a DS befolyása alatt álló községi képviselő testület e szerb párt saját érdekeivel összhangban készítette el az iskolaszékekbe delegált magyar tagok névsorát, s azt az MNT berzenkedése ellenére el is fogadta. Tekintettel arra, hogy az MNT egytülen-egyig a VMSZ soraiból kikerült listája így háttérbe szorult, most feltehető a kérdés, kié lesz az utolsó szó. Ilyen értelemben Zenta politikai lakmuszként jelenik meg.

Annak ellenére, hogy az MNT egy hasonló esetben Szabadkán engedve a DS-nek legalább a VMDP jelöltjeit igyekezett kigolyózni, Zenta esetében a VMDP az MNT-nek szurkol. Azt tartaná helyesnek, hogy Korhecz  a bíróság előtt is kiálljon javaslata védelmében. Annál is inkább, mivel ezt, úgy általában – megígérte. Sajnos a VMSZ tisztségviselői számára az ilyen kiállás eddig elképzelhetetlen volt.

Leegyszerűsítve, a DS dominanciája ebben az esetben egy politikai versenyfutás formájában juthat érvényre. A kérdés az, ki győz? Zenta DS-es polgármestere, vagy Korhecz, az MNT elnöke. Nem tartozik a tárgyhoz, de érdemes emlékeztetni rá: a városban Pásztor István és Rácz Szabó László magyar pártelnökök személyes ellentéte miatt nincs magyar polgármester. Most szabad találgatni: bírósági útra tereli Korhecz ezt az ügyet, vagy a VMSZ-es tradícióhoz híven, feladva saját politikai énjét, fittyet hányva saját korábbi ígéreteinek, lamentálva ugyan, de végül is beletörődik a zentai DS-es vezetés döntésébe. Reméljük, nem.

Másodszor, a VMDP idejében figyelmeztetett: azzal, hogy a 2009-ben Korhecz jóváhagyásával, a VMSZ képviselői által is megszavazott nemzeti tanácsokról szóló törvény beengedte az MNT tagjainak jelölésére jogosult politikai szubjektumok közé a civilszervezeteket is, utat nyitott a DS intézményes rátenyerelésének az elvben a magyar érdekvédelemre szakosított MNT-re. Ami a gyakorlatban azt jelentheti, hogy az MNT DS-es alelnöke jogilag megalapozottan szólhat bele nemcsak abba, hogy Korhecz és az MNT bíróságra vigye-e a zentai iskolaszéki tagok ügyét, hanem abba is milyen lesz a kapcsolata az MNT-nek Budapesthez, mi lesz a sorsa az onnan esetleg érkező támogatásoknak, hogy csak a lehetséges további gondok egy fontos újabb fontos forrására mutassunk rá. Elképzelhető-e, hogy a magyar szavazókért rivalizáló DS távol tartja magát ezektől a kérdésektől? Aligha.

Harmadszor, s ez talán a legnagyobb gond, mit tesz az MNT a rázúduló hatáskörökkel? A bajt Korhecz is érzékeli. Nem véletlen, hogy nem alakított végrehajtó szervet az MNT-ben. Nem, mert ott a törvény értelmében nincs is mit végrehajtani. Szükség van viszont a közigazgatásban járatos szaktestületekre, amelyek elvégzik azt a tengersok haszontalan munkát, amivel a törvény a nemzeti tanácsokat felruházza. Aki nem olvasta el a nemzeti tanácsokról szóló törvény idevágó szakaszait, nem is tudhatja, hogy az MNT igazi döntésekre és azok végrehajtására csak néhány, nem lényegbevágóan fontos esetben jogosult. Az például, hogy a temerini fiúkra kirótt, s az immár az egész vajdasági magyarságra ránehezedő drákói ítéletekkel szemben fellépjen, nos az nem az MNT feladata. Mint ahogy az éppen fellángoló magyarkanizsai EMI-tábor körüli vita sem. Adná az Isten, hogy Korhecz mégis vegye magának a bátorságot az MNT politikai megnyilvánulására!

Visszatérve a nemzeti tanácsokról szóló törvény által meghatározott jogkörökre, ma már a gyakorlatban is megmutatkozik, mennyire igaza volt a VMDP-nek, amikor jó előre megjósolta, hogy a sok lényegében hatástalan véleményezésekben, javaslatokban kimerülő aktivitás nem lesz más, mint többé-kevésbé elrejthetetlen igyekezet arra, hogy a semmittevés lázas tevékenységnek tűnjön.

Ezért fontos Korhecz igyekezete, hogy a médiát jó előre megfélemlítse, és a saját oldalára állítsa. Ő jól tudja: a kiéheztetett újságírók morzsákért dolgozva igyekeznek nem szembekerülni a politikai nagyságokkal. Akkor is, ha azok nem azok.

ÁGOSTON András

__________

* Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 141. szám, 2010. július 5.