Listavezetők és jelöltek az oktatásról 

ÖSSZEFOGÁSRA VAN SZÜKSÉG AZ OKTATÁSI PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁRA

            Ahogy közelednek a választások a Magyar Nemzeti Tanácsba, úgy bővülnek az egyes listavezetők, vagy éppen jelöltek ígéretei is. A kampánynak természetes része a választási programok ismertetése, amiben elsőrangú téma a magyar nyelvű oktatás. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen oktatásügy megannyi problémával terhes.

A június 6-án sorra kerülő nemzet tanácsi választásokon a vajdasági magyar közösségből öt lista versenyez. Mit mondtak, hogyan vélekedtek a listavezetők és jelöltek a kampány során az oktatásról?

Eltérő meglátások

            1. Ifj. dr. Korhecz Tamás a Magyar Összefogás listavezetője tartományi jogalkotási, közigazgatási és kisebbségi titkár, aki már csaknem tíz éve aktív részese a tartományi hatalomnak, már a kampány kezdetén hangsúlyozta: Oktatási stratégiájának célja, hogy „minél nagyobb számban szerezzenek a magyar gyerekek érettségit, és minél nagyobb számban iratkozzanak a magyarok felsőoktatási intézményekbe” (Pesevszki Evelyn: Oktatásközpontú MNT, Magyar Szó 2010. május 8., 9., 1. és 7. o.).

A listavezető azonban nem tudhatja (habár munkájából kifolyólag tudnia kellene), hogyan is áll valójában a helyzet a tanügyben. A végzős, nyolcadikos diákok május 21-én, egy héttel a tanév vége előtt jutottak hozzá az iskolaismertető kiadványához (Konkursi/Pályázatok, Prosvetni Pregled), melyet a szerbiai Oktatásügyi Minisztérium ad ki (szerb nyelven, cirill írásmóddal). Azok a szülők, akiknek a gyerekei most ballagnak, értetlenül állnak az iskolalisták előtt. Tavaly ősszel ugyanis, a magyar diákok már megkapták az újvidéki Jövő Fiataljai, Magyar Ifjúsági Egyesület tájékoztató jellegű kiadvány-füzetét az általános iskolák végzősei számára. A két kiadványban sajnos lényegi eltérések vannak a magyar tannyelvű szakok között.

Aki például Nagybecskerek környékén él, és magyarul szeretné folytatni tanulmányait, az állami kiadvány szerint (40-44 oldal) a következő négyéves szakok közül „válogathat”: általános gimnázium, egészségügyi nővér-technikus, számítógépszerelő-elektrotechnikus, a hároméves szakmák közül pedig választhat a férfi-női fodrász és a lakatos szakma közül.

A Jövő Fiataljai, Magyar Ifjúsági Egyesület Tájékoztató füzete az általános iskolák végzősei számára a kereskedői, a gépkocsi-szerelői (7-10 oldal) és mezőgazdasági-gépek kezelője-szerelője szakot említi. Az állami kiadványokban ezek a szakok azonban magyar osztályokként már nincsenek feltüntetve.

Vajdaság más részeiben sem jobb a helyzet. Hogy csak Bánátban maradjunk, Nagykikindán, például, őszre egyetlen egy középiskolában sem nyílik magyar osztály.

            2. Dr. Csengeri Attila, a Vajdasági Magyarként Európába lista vezetője, sebész, főorvos, tartományi egészségügyi titkár szerint, a Humentis nevében nyilatkozva kijelentette, hogy „kívánatos lenne a csak magyar tannyelvű intézmények létrehozása” (Pesevszki Evelyn: Oktatásközpontú MNT, Magyar Szó 2010. május 8., 9.,  1. és 7. o.)

A kanizsai városházán mondott választási beszédében dr. Csengeri arról is szólt, hogy az „új MNT-nek nagy figyelmet kell fordítania a megfelelő magyarországi tanárok biztosítására” (ger: Kiemelt hangsúly az oktatáson, Magyar Szó, 2010. május 23.). Ez ugyancsak azt mutatja, hogy a listavezető nem ismeri jól a vajdasági oktatás problémáit. Vajdaságban ne lenne elegendő számú és megfelelő tanár? Hihetetlen!

3. László Bálint, a Magyar Remény Mozgalom elnöke, az általa vezetett listát bemutató és a „Politikai nemzedékváltás a Délvidéken” című írásban mondta el terveit, elképzeléseit és ismertetette pártja irányvonalát (dió: Független média és Gyöngyösbokréta, Magyar Szó, 2010. május 22., 7. o. és a 14. o.).

Szembeötlő, hogy a lista jelöltjei mindannyian nagyon fiatalok, és vannak még közöttük tanulók, ami nem rossz, de nem rendelkeznek kellő tapasztalattal. Ami viszont még meglepőbb, hogy a párt elnöke, alelnöke és még egy tagja külföldön, Szegeden, Budapesten és Piliscsabán fejezték be felsőoktatási tanulmányaikat. A hazai iskolák talán nem elég jók, vagy csak egyszerűen a nyelvtudással volt gond? Az sem világos, hogy az általuk oktatási célként kitűzött „a fiatalok hitéletének és nemzettudatának erősítése” számukra (és számunkra) mit jelent?

4. Murényi Tibor, a Magyar Liga listavezetője, illetve a vajdasági Szociáldemokrata Liga magyar ága áll talán a legközelebb ahhoz, ami egy vajdasági magyar céljának megfelelő lehetne. Ezt dr. Major Ferenc tömören így fogalmazta meg: „A vajdasági magyarságnak arra kellene törekednie, hogy identitása megőrzése mellett maximálisan integrálódjon a szerb társadalomba” (L. J.: A realitás talaján maradni. Magyar Szó, 2010. május 22., 6. o.).

            Fűtő János a bácskossuthfalvi nyugdíjas, a Liga jelöltje, a topolyai bemutatkozáson úgy értékelte, hogy „a magyar gyerekek hátrányban vannak a szerb társaikkal szemben, mert nem beszélik az államnyelvet. Véleménye szerint „az MNT-nek elsősorban arra kellene hatást gyakorolnia, hogy a magyar gyerekek elsajátítsák a szerb nyelvet, mert csak így érvényesülhetnek”.

            A szerb nyelv nem megfelelő szintű elsajátításában mutatkozik meg a vajdasági magyarság legnagyobb problémája, immár 90 éve. Ezzel a gonddal azonban csak választásokkor és iskolaév elején foglalkoznak a politikusok, pedagógusok, szülők és diákok, valójában azonban senki sem tesz semmilyen konkrét lépést az államnyelv életszerűbb elsajátítása érdekében! A szerb nyelv tanulásáról ugyanis mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy életszerű! Az oktatási programja nem felel meg a követelményeknek és ezen évek óta nem javítottak semmit. Mintha az államot ez nem is igen érdekelné.

            A hatodikos kisdiákok megtanulják szerb nyelven például, hogy mi is az a „krtola” (gumó), bemagolnak négy-öt találós kérdést a növényekkel kapcsolatban, így évvége felé, de nem biztos, hogy a szomszéd falvakban (mindegyik szerb) a heti piacon meg tudná értetni magát a helyi magyar eladóval/vevővel. Ez csak egy példa a sok közül, hiszen sokszor már a tankönyvek külalakja is visszatetsző. Amíg az angol vagy német nyelvű tankönyvek színesek, kedvesek, tele vibráló és hívogató képekkel, addig a szerb nyelvkönyvek szürke-kék, esetenként narancssárga színűek.

            5. Az ötödik lista a Kézfogás a Magyarságért Polgári Mozgalom listavezetője Bunyik Zoltán, Újvidék alpolgármestere, a Vajdasági Magyar Szövetség volt magas rangú vezetője, gyakorlott pedagógus, korábban a vajdasági kormány oktatásügyi titkára. Bunyik – a többiekkel ellentétben – sokkal konkrétabban fogalmaz. Rávilágít arra, hogy gondok vannak a szakközépiskolák és egyetemi karok profiljainak a meghatározásában (dió: Független média és Gyöngyösbokréta, Magyar Szó, 2010. május 22., 7. o.).

 – Az iskolahálózat már most is elég fejlett, inkább diákhátránnyal küszködünk. Tennivaló a szakközépiskolák és az egyetemi karok profiljainak meghatározásában van, vagyis nincsen elég versenyképes szakmánk – mondja Bunyik. Nincs elég versenyképes szakma a magyar diákok számára, ami azt jelenti, hogy nehezebben tudnak majd elhelyezkedni, munkába állni. Ő említette meg először azt is, hogy a szórványban élő magyar diákok összevonását egy iskolába a szülőkkel való „sokrétű konzultációval” kell megoldani, „ahogy a többség, vagyis a szülők szeretnék”!

Közös fellépés szükséges

Több más szervezet is jelezte hajlandóságát a választásokon való megmérettetésre, de aztán visszalépett, mint például a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete és az Integrál Pedagógus Egyesület, melyek a Magyarok Magyarokért koalíció (MAMA) elnevezésű listával készültek indulni a nemzeti tanácsi választásokon.

Ennek a három civil szervezetnek volt a legátfogóbb oktatási programja, amelynek első bekezdésében a következő olvasható: „A vajdasági magyarság oktatási, gazdasági, politikai szempontból is hátrányos helyzetben van a többségi nemzettel szemben. Az oktatási civil szervezetek ezért indulnak a Magyar Nemzeti Tanács választásán.”   

A folytatásban a civil listaállítók többek között a következő oktatási célkitűzéseket tüntették fel: „A délvidéki magyarság önálló, magyar nyelvű és szellemiségű oktatási intézményhálózatának létrehozása az oktatási autonómia értelmében, beleértve az oktatási tartalmak meghatározásának és a tankönyvírásnak a jogát is. […] Önálló Délvidéki Magyar Tudományegyetem létrehozása. […] Anyaországi tankönyvek, pedagógiai segédanyagok akadálymentes behozatalának és az oktatásban történő alkalmazásának biztosítása. […] Iskolaközpontok kialakítása Ada, Óbecse, Újvidék, Zombor, Nagybecskerek településeken középiskolai kollégiumi férőhelyek és iskolabusz biztosításával, megfelelő iskolai könyvtárral és számítógépekkel” (Esélyegyenlőség a szórványvidék magyarságának, Magyar Szó, 2010. április 21., 4. o.).

            A nemzetitanácsi-választásokkal talán most olyan fordulópontra érkezett a vajdasági magyarság, mint Trianon után (1920. június 4.), amikor rádöbbent, hogy új hazában van és kisebbségi sorsba került. A vajdasági magyaroknak egészen 1923-ig még szavazati joguk sem volt, így beleszólásuk sem jövőjük változtatásába.           

            Akkor is, azokban a zűrzavaros időkben, a legsúlyosabb gondok az oktatás területén jelentkeztek. A tanulók folyamatos „névelemzése” (csak a magyar hangzású diákok járhattak magyar osztályba) során sokszor kérdéses volt az elegendő létszám biztosítása a tanévkezdésig, nem voltak megfelelő szakemberek, stb. Az örökös tankönyvhiány is minden alkalommal gondot okozott. Akkor is választások előtt a hatalom ígéretekkel halmozta el a vajdasági magyarokat és képviselőit, a különböző nemzetközi szabályok betartásáról biztosítva minden érdekelt felet. Ezek azonban rendre csak ígéretek maradtak.

            A délvidéki magyarság ennek hatására már 1922-ben rájött arra, hogy ha egységes pártot alapít, nagyobb esélye lesz a gondok orvoslására és helyzetének rendezésére. Habár sok mindenben az akkori magyarok sem tudtak megegyezni (a Magyar Párton belül is voltak nézeteltérések), az oktatásban mindig megértésre jutottak egymás között.

            Kétségkívül a Nemzeti Tanácsi választás meghatározó jellegű lehet nem csak a magyar nemzeti kisebbség életében, de minket először is a saját gondjaink érdekelnek. Most is közös fellépésre lenne szükség az tanügyi problémák megoldására, amiben elsősorban az oktatási szakemberek részvétele nagy segítség lenne.

Mgr. Rontó B. Judit