Emlékeztető

a köztársasági ombudsmanhelyettessel és munkatársaival folytatott 2010. február 1-jei beszélgetésről a temerini magyarverések kérdéséről

A köztársasági ombdudsmani hivatal megkeresésére folyó év február elsején a temerini Első Helyi Közösség irodájában fogadtam prof. dr. Goran Bašićot, a Szerb Köztársaság helyettes ombudsmanját és két munkatársát, akik a legutóbbi temerini magyarverések kérdésében kívántak tájékozódni, s előzőleg felkeresték a helyi rendőrállomást is.

   A küldöttségvezetőt mindenekelőtt az érdekelte, milyen ismérvek alapján lehet eldönteni, nemzeti előjelű-e egy incidens vagy sem. Rámutattam, hogy ha a bűncselekmények áldozatai folyamatosan a magyar kisebbség soraiból kerülnek ki, a támadók viszont folyamatosan a többségi nemzethez tartoznak, akkor itt egyértelmű a szándék, és a nemzeti gyűlölködésből származó motiváció közvetve bizonyítottnak tekinthető, éppen tendenciaszerűsége folytán, még akkor is, ha a támadás tényleges motívumát a soviniszta huligánok elfelejtik verbálisan is kinyilvánítani. Elmondtam még, hogy véleményem szerint a magyarok elleni támadások a politikai nyomásgyakorlás eszközei, és azért, hogy visszaszorításuk nem elég hatékony, mindenekelőtt az állam a felelős. Rámutattam a közvádlók közvetlen felelősségére is, ugyanis a legtöbb esetben náluk torpan meg a következetes felelősségre vonás folyamata. Az esetek többségében enyhébben ítélik meg a magyarok terhére elkövetett cselekményeket, mint az indokolt volna: több példa bizonyítja, hogy csupán kihágásként, esetleg garázdaságként minősítenek olyan tetteket is, amelyek bizonyíthatóan kimerítik a nemzeti alapú bűncselekmény fogalmát, s amelyek a szerb büntetőtörvénykönyv 317. szakasza alapján akár többéves börtönbüntetéssel is szankcionálhatók lennének. Mégsem így történik. Ennek egyik oka magában a törvényben keresendő, az ugyanis lehetetlenné teszi a nemzeti gyűlöletkeltésnek mint indítóoknak a figyelembe vételét a büntetőeljárás során, vagyis a tettet nem tényleges súlyának megfelelően szankcionálja.  A büntetőtörvénykönyv említett szakaszára vonatkozóan írásban is észrevételt nyújtottam be, amit számomra Losoncz Dávid ügyvéd fogalmazott meg a találkozó előtt.

   Külön kitértem a politikusok és a tömegmédiák erkölcsi felelősségére. Konkrét példákon mutattam be, hogy Aleksandra Janković parlamenti képviselő november végi felszólalására milyen pontosan rímel az egyik temerini falfirka, és hogy a magyar zászló elleni kifogásait néhány nappal később hogyan követte nemzeti kisebbségi zászlónk ismeretlen tettesek általi eltüntetése a temerini helyi közösség épületéről. Fénymásolt cikkekkel és levelekkel dokumentáltam a Politika c. belgrádi napilap tendenciózus és hazug manipulációját a legutóbbi temerini magyarverések kapcsán. Átnyújtottam a legutóbbi hetek gyűlöletkeltő falfirkáiról az összesen nyolc helyszínen készült fotódokumentációt. Az észrevételre, hogy vannak magyar feliratok is, elmondtam, hogy a magyar grafittik és a szerb feliratok többsége között tartalmi, minőségi különbség van: egyetlen magyar felirat sem gyűlöletkeltő (pl. „Ez a mi hazánk”, „Szabadságot!”), legfeljebb provokatív, és voltaképpen revolt a magyarokra nehezedő nyomásra. Ezzel szemben a szerb falfirkák jelentős része jóval agresszívabb („Kifelé a magyarokkal!”, „Mars ki Szerbiából!” stb.)

     A kérdésre, hogy milyen a polgárok közötti együttműködés, és hogy van-e párbeszéd a nemzeti konfliktusokról, elmondtam, hogy szerb politikai partnereink a magyarellenes jelenségek eszkalálódásának kezdetén néhány évig tagadták a történtek jellegét, később már elismerték létezésüket, de minimalizálni kívánták a folyamatok minősítését. (Sokan csupán fiatalkori csínytevést szeretnének látni mindebben, mondván, mi is verekedtünk, amikor gyerekek voltunk.) Szerb partnereink többsége jelenleg még mindig ennél a második szakasznál tart.

    Végezetül rámutattam: a sovinizmus gyökerei nem Temerinben vannak, s megismételtem: a dolgok állásáért mindenekelőtt az állam a felelős.

    A beszélgetés mintegy 45 percig tartott, abban maradtunk, hogy ha további információkra lesz szükségük, ismét keresni fognak.

Csorba Béla

Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, VIII. évf. 25. szám, 2010. február 2.