A legmagasabb osztályzatok?*

Kisebbségjogi jegyzetek

Svetozar Čiplić emberi jogi és kisebbségügyi miniszter a 2009-es év végén tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a 2009. március 27-én hatályba lépett diszkrimináció-ellenes törvényt „az európai uniós intézmények és a közvélemény a legmagasabb osztályzatokkal illették, míg itthon nem aratott osztatlan sikert”. Hasonló osztályzatokat kapott a nemzeti tanácsokról szóló törvény is. Ugyanakkor 2009-ben létrehozták a romák jogainak fejlesztési stratégiáját és a Kisebbségügyi Tanácsot is, mondta évértékelőjében Čiplić.

A megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény fontos biztosítéka a polgárok egyenjogúságának, de csak úgy került elfogadásra, hogy Szerbiának az ún. schengeni fehér listára való felkerülése feltételéül szabták. Reméljük, hogy ez a jogszabály mégsem jut olyan sorsra, mint a 2003. évi, az emberi jogok sértéséért való felelősségről szóló (ún. lusztrációs, vagy átvilágítási) törvény, amely „arról vált nevezetessé, hogy nem alkalmazzák”.

A miniszter a legnagyobb eredménynek a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 2009. augusztus 31-i elfogadást tartja. Kérdés viszont, hogy azt a kisebbségek szemszögéből – a nemzeti kisebbségi önkormányzatnak a kulturális ügyekre való szűkítése miatt – egyáltalán eredménynek lehet-e nevezni.

A romák jogainak fejlesztési stratégiájának elfogadása is jelentős ugyan, de önmagában még nem elegendő e népcsoport nehéz helyzetének a javításához, ha azt nem követik gyakorlati intézkedések is. A (köztársasági) Kisebbségügyi Tanács pedig már korábban is létezett, de inkább arról volt nevezetes, hogy ritkán ülésezett és – a főleg állami tisztségviselőkből álló tagsága miatt – nem is volt alkalmas arra, hogy a nemzeti kisebbségi jogok megvalósulásával érdemében foglalkozzon.

  Čiplić nyilatkozatából kitűnik, hogy a minisztérium főleg törvényhozási és elméleti tevékenységgel foglalkozott, miközben a kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazására és az itt észlelt problémák megoldására már nem igen jutott idő. Az igazság az, hogy a 2008. július 7-i kormányalakítástól létező testület nem volt különösebben tevékeny és a hangját sem nagyon hallatta. (A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvénynek a tervezetét is már az előző kormány elkészítette, csak éppen – bizonyára politikai okokból – nem került megvitatásra.)

A nemzeti kisebbségek helyzetével foglalkozó Szerbiai Helsinki Emberi Jogi Bizottság 2009. szeptemberi, 38. számú füzete szerint „a nemzeti kisebbségek továbbra sem elégedettek az állam és a társadalom irántuk való viszonyulásával”. Szerbiában a meglévő törvényeket nem alkalmazzák, vagy csak szelektíven illetve olyan esetekben alkalmazzák, amikor azok a személyes, csoport, vagy a hatalmon lévő elit szűk pártérdekeit szolgálják. Ez mellett, egyes törvények ellentétes megoldásokat tartalmaznak, mert azt, amit az egyik törvény lehetővé tesz, a másik törvény megvonja – olvasható a Helsinki Bizottság kiadványában.

Čiplić egy korábbi nyilatkozatában (Toleranciaprogram a középiskolákban, Magyar Szó, 2008. augusztus 2., 3., 5. o.) maga is elismerte, hogy  „Szerbiában nincs összefüggő rendszer a polgári, politikai, szociális, gazdasági és más jogok megvalósításának ellenőrzésére, ezért nem lehet ezek (a kisebbségek – B. A. megj.) helyzetéről megbízható értékelést adni”.

A miniszter ezzel a megfogalmazással valójában megerősítette a civil szervezetek álláspontját, hogy Szerbiában baj van a kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazásával, különösen pedig a – különböző rangú és érvényű belföldi és nemzetközi – jogszabályokba foglalt emberi és kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítésének ellenőrzésével. Nem véletlen, tehát, hogy a civil szervezetek már jó ideje hiányolják a nemzeti kisebbségek helyzetére vonatkozó átfogó, objektív elemzés elkészítését, amire a hatalom eddig nem volt hajlandó.

Igazolványcsere

Ha valaki új személyi igazolványt kíván váltani, be kell szereznie a születési anyakönyvi kivonatát. A rendőrségi hivatalnok szerint a személyi igazolványban az adatok csak olyan betűvel és írásmóddal lehetnek feltüntetve, amilyen betűvel és írásmóddal van kitöltve a születési anyakönyvi kivonat. Amennyiben a polgár azt kéri, hogy latin betűs személyi igazolványt kapjon és a nevét is az eredeti írásmóddal tüntessék fel, akkor olyan anyakönyvi kivonatot kell hoznia a rendőrségre.

Az anyakönyvvezető cirill betűs nyomtatványon és írásmóddal tölti ki az adatokat, még olyan magyarlakta helységekben is, mint Torda, Magyarcsernye vagy Magyarittabé, anélkül, hogy előzőleg megkérdezné az érintettet, hogy milyen betűvel és írásmóddal kéri a kivonatot. És annak ellenére, hogy az illető neve történetesen például magyarul van beírva az anyakönyvbe. Állítólag olyan utasítást kapott, hogy a latin betűs kivonatot írásban kell kérelmezni.

Ha az ügyfél a rendőrségen a jogaira hivatkozik, és mégis latin betűs igazolványt kér, akkor – a hivatalnoknak a felettesekkel való tanácskozása után – azt a választ kapja, hogy hozzon olyan anyakönyvi kivonatot is. Még az sem segít, ha az érvényes igazolványa éppen latin betűs. (Érdekes viszont, csak nem igazán világos, hogyan lehetséges az, hogy latin betűs írásmóddal készült útlevelet adnak ki akkor is, ha az állampolgársági tanúsítvány és a születési anyakönyvi kivonat is cirill betűs.)

Amennyiben a polgár továbbra is kitart követelése mellet, akkor újra el kell mennie az anyakönyvvezetőhöz, kérvény írni és újra kifizetni az ezzel kapcsolatos illetéket. És – az újabb, többórás sorban állás után – milyen személyi igazolványt kap? Olyant, amelyen a családi neve és a neve latin betűvel (jobb esetben eredeti írásmóddal) van feltüntetve, a többi szöveg pedig továbbra is cirill betűs lesz.

Vajdaságban még a múlt század végén is gyakorlat volt a kétnyelvű személyi igazolványok kiadása – szerb nyelven, cirill vagy latin betűvel, és magyar, szlovák, román, illetve ruszin nyelven és írásmóddal. De hol van már ez az időszak?

Érdekes téma lehetne a személyi igazolványok kiadásával kapcsolatos kérdések megvitatása a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) Nyelvhasználati Bizottságának ülésén, amelynek munkájáról nemigen hallani. Erre még Józsa László az MNT (egyszer már lejárt) megbízatású elnöke sem mondhatná, hogy „nem tartozik a testület illetékességi körébe”. De a sajtó sem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Nem csoda, hogy csorbulnak a (szerzett) jogaink.

Óriási eredmény?

 A vajdasági magyar újságírásra nem túlságosan jellemzőek az elemző, bíráló és oknyomozó írások, riportok Az újságírók legtöbbje, amikor valamelyik politikussal vagy tisztségviselővel interjút készít, megelégszik a kérdések többnyire óvatos megfogalmazásával. Igaz, a kérdéseket is tudni kell feltenni, de ezeket az újságíró felkészül(etlen)tsége, vagy nem tudása, esetleges félelme is meghatározza. Csak nagyon ritkán történik meg, hogy az újságíró tovább kutat és kideríti: Igazat mondott-e a riport, vagy az interjú alanya, megállják-e helyüket az értékelései, tényszerűek-e az állításai és az általa közölt adatok?

Első példa: A Magyar Szó újságírója a Szerb Köztársaság Személyzetügyi Szolgálatának szabad munkahelyek betöltésére szóló pályázatáról írt (Munkalehetőség az állami szervekben, 2009. augusztus 13., 4. o.). Az érdeklődők 19 minisztériumi tanácsadói, valamint Újvidéken és Szabadkán 1-1 környezetvédelmi felügyelői munkahelyre, továbbá építészmérnökök számára hirdetett munkahelyre pályázhattak.

Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének minőségében azt nyilatkozta a lapnak, hogy „még a Koštunica-kormány idejében született meg az a záró határozat, melynek az lett volna a célja, hogy előmozdítsák a nemzeti kisebbségi közösségekhez tartozó polgárok alkalmazását a kormányzati és egyéb állami szervekben”.  

A sajtóban azonban mind a mai napig nem olvashattunk arról, hogy mi lett a pályázat eredménye?  Volt-e magyar jelentkező és közülük valaki esetleg munkához is jutott? Vagy azzal, hogy a pályázatra felhívta a figyelmet, az MNT munkája be is fejeződött?

Második példa: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a pártja 2009-ben elért „látványos sikereiről” sokadik alkalommal nyilatkozva, a bírók, ügyészek, szabálysértési bírók kinevezésével kapcsolatban (Beszűkült lehetőségek között is talpon maradtunk, Családi Kör, 2009- december 31., 12-13. o.) egyebek között ezt mondta:

– Annyi magyarul beszélő bíró, szabálysértési bíró és ügyész lesz kinevezve egy-egy bíróság területére, amennyi az adott területen a lakossági részarány, ami hihetetlenül fontos. Ez nem ellensúlyozza a bíróságok területi elosztásáról szóló törvényt, ez nem is erről szól, de itt az a fontos, hogy megteremtjük az emberállományi alapot, hogy hosszú távon is magyar nyelven folyjanak a bírósági eljárások. Ezzel részben visszaszerezzük a pozíciónkat, amit húsz évvel ezelőtt elvesztettük, és megteremtjük a lehetőségét annak, hogy amikor a gyerekeink a jogtudományi karról kijönnek, a bíróságokon olyan embereket találjanak, akik át tudják adni nekik a tudást, a hozzáértést. Mindezt óriási eredménynek tartom, különösen, ha szélesebb kontextusban nézzük a dolgokat, és például összehasonlítjuk ezeket az eredményeket a szlovákiai fejleményekkel, ahol hivatalos helyen korlátozzák a magyar nyelvhasználatot, akkor itt nálunk a bírálatokkal, lekicsinylésekkel csínján kellene bánni. Ezek az eredmények nem adományok és jutalmak, hanem kiküszködött, kiverekedett, kialkudott dolgok. Mindezt nem önszántukból adták Szerbiában, hanem azért, mert ezt a közösségi érdeket megfogalmazva sokszor elmondtuk, és amikor lehetett, akkor kiharcoltuk.

Nos, időközben megtörtént a bírók kinevezése. A szakmájára valamit is adó újságírónak most illene ellenőrizni Pásztor állításait. Annál is inkább, mert például Bojan Uzelac ügyvéd, a Szerbiai Demokrata Párt (SDP) szabadkai szervezetének (!) sajtótájékoztatóján, az igazságügyi reformmal kapcsolatban elmondta, hogy „a lakosság nemzeti összetételét sem vették figyelembe, így alapjában véve csak szerb nemzetiségű bírákat választottak meg, akik Észak-Bácskában nem tudják majd magyar nyelven lefolytatni a bírósági ügyeket, ami további nehézségeket jelent majd” (Politikai ráhatás?, Magyar Szó, 2010. január 14., 7. o.).

Kinek van igaza? Az újonnan választott bírák nemzeti összetételéről mélyen hallgat a kisebbségügyi titkár, az ombusman, de a Magyar Nemzeti Tanács is.

Elemezni kellene (ha lenne kinek), hogy hány magyar bíró volt a 2010. január 1-jével megszűnt adai, csókai, magyarkanizsai, óbecsei, topolyai és zentai községi bíróságon. Azt az adatot is fel kellene kutatni, hogy összesen hány magyar bíró volt a vajdasági bíróságokon az átszervezésig és hányat neveztek ki most. Milyen volt a bírák összetétele az említett községek lakosságának nemzeti összetételéhez viszonyítva és milyen most az újonnan alakult községi bíróságok területén elő lakosság összetételéhez arányítva, valamint Vajdaság egész területén? Ez viszont már több és alaposabb munkát, bátrabb hozzáállást igényelne. Az sem biztos, hogy a (párt)vezetők és a hatalom örülne ennek.

Különösebb elemzés nélkül is tudjuk azonban, hogy a magyar bírók, ügyészek, szabálysértési bírók száma eddig sem volt megfelelő és jóval elmaradt a magyaroknak a tartomány lakosságában való (14,28%-os) részvételéhez viszonyítva. A mostani községi bíróságok kerülete sokkal nagyobb, mint korábban volt. Nagyobb területen a lakosság nemzeti összetétele is kedvezőtlenebb a kisebbségek számára. A lehetőségek „beszűkülésébe” viszont nem szabad belenyugodnunk, amint az említett interjúból kicseng. 

Téves az itteni „eredményeknek” a szlovákiai magyar nyelvhasználattal összevetése is, ahogyan azt Pásztor teszi. A jelenlegi vajdasági helyzetet ugyanis csak az itteni korábbi, a konkrét esetben bírósági nyelvhasználati gyakorlattal és az igazságügyi dolgozók nemzeti összetételével, vagy a fejlettebb gyakorlattal rendelkező nemzeti közösségekkel kell(ene) összehasonlítani. Minden más viszonyítás csak a szerzett jogaik (elvesz)tését jelen(he)ti. Ennek ellenére, Pásztor még figyelmeztet is: „itt nálunk a bírálatokkal, lekicsinylésekkel csínján kellene bánni”. De, hol van itt a „látványos siker”, amivel dicsekedni lehetne? Ha a pártelnök nem áll ki a jogainkért, akkor hogyan várjuk azt el másoktól?

Mgr. BOZÓKI Antal, ügyvéd

_______

* http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3126, 2010. január 17. [11:08]