ELHALLGATOTT PROBLÉMÁK

            A tartományi emberjogi biztos 2008. évi jelentése a nemzeti kisebbségek jogvédelméről*

Petar Teofilović Tartományi Ombudsman 2009. április 7-én Egeresi Sándornak, a Tartományi Képviselőház elnökének átadta az általa vezetett intézmény 2008. évi munkájáról szóló jelentést.

A vajdasági parlament elnöke ez alkalommal megdicsérte a Tartományi Ombudsman intézményének tevékenységét, hogy „kitartóan, türelmesen, sokoldalúan viszonyulnak a munkához, és tartományszerte sokat tettek a nők, a gyermekek és a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítéséért” (VARJÚ Márta: Itthon kell megoldani a problémákat, M. Szó, 2009. IV. 8., 5. o.).

Milyen nemzeti kisebbségi vonatkozású adatokat és értékeléseket tartalmaz?

Hiányosságok és jogellenességek

A 2008. évi ombudsman-jelentés 193 A4-es formátumú (21 x 29,5 cm), sűrűn (10 pontos betűkkel) szedett oldal terjedelmű és 15 fejezetre oszlik.

A jelentés Petar Teofilović által írt bevezető része szerint az ombudsman 2008-ban „több alkalommal nyilvánosan is rámutatott bizonyos hiányosságokra és jogellenességekre az egyes tartományi szervek működésében, illetve azokra a helyzetekre, amelyekben ezek a szervek nem a jó közigazgatás követelményeivel összhangban jártak el, illetve nem a polgárok szolgálatának szerepét töltötték be”.

Megismétli a korábbi évi jelentésekben tett megállapítást, hogy „a Szerb Köztársaság Népképviselőháza elmulasztott elfogadni egyes, az emberi jogok és szabadságok védelme szempontjából fontos törvényeket. Ez a lemaradás folytatódott 2008-ban is, amelyre a csökkentett törvényhozási tevékenység jellemző, amit az emberi jogok területén elfogadott kisszámú törvény is mutat”. Ezért, a tavalyi évre vonatkozóan is, megismétli azt az értékelést, hogy „Szerbia Köztársaság továbbra is lemarad az emberi jogok és szabadságok törvényhozási rendezésében”.

Az ombudsman úgy értékeli, hogy az általa irányított intézmény „jelentősen hozzájárul az emberi jogok védelméhez, valamint a közigazgatási és egyéb közhatalmazású szervek munkájának ellenőrzéséhez”.

A bevezető szerint a Tartományi Ombudsman 2008-ban 597 tárgyban járt el, ami valamivel kevesebb, mint 2007-ben (605). Csak a 136. oldalon lévő ábrából tudjuk meg azonban, hogy az összes beadvány mindössze 3,24%-át képezték a nemzeti kisebbségi jogok védelmére vonatkozó beadványok. A 137. oldalon levő táblázat pedig azt mutatja, hogy 2005 és 2009 között az illetéktelenség hiánya miatt a tárgyak 33,30%-át elvetették, és csak 13,85%-a lett megoldva, illetve megállapítást nyert, hogy „az emberi jogok nem sérültek”. A tárgyak többsége viszont „feldolgozás alatt van”, illetve „más módon lett megoldva” vagy más hatóságnak lett „átengedve”.

A túlságosan bőre sikerült (eddig legterjedelmesebb) jelentésnek számos olyan, csaknem az oldalszám felét elfoglaló, része is van, amely elvonja az olvasó figyelmét az intézmény lényegi munkájáról. Ilyen részek például: az 5. fejezet, amely az intézmény általános illetékességeit taglalja (96–110. oldalak), a 10. fejezet, amely a más ombudsmanokkal való együttműködésre, az értekezleteken, kerek-asztalokon és szemináriumokon való részvételre vonatkozik (153–177. oldalak), továbbá három, különböző projektumokat bemutató fejezet (az ombudsman, mint mediátor – 11. fejezet, a vajdasági újságírók szólásszabadsága és emberi jogai – 12. fejezet, a Tartományi Ombudsman a sajtóban – 13. fejezet is (178–191. oldalak), valamint az intézmény szerkezete és szervezése című (14.) fejezet (192. oldal).

A Tartományi Ombudsman jele

 Kisebbségi jogvédelem?

Kisebbségi szempontból alaposabb elemezést érdemel a 2. fejezet, amely a nemzeti kisebbségek jogainak védelmével foglalkozik (12-től a 34. oldalig). Ez a fejezet Góbor Zoltán, a nemzeti kisebbségi jogok védelmével megbízott ombudsmanhelyettes nevével van jelölve, aki kisebbségi ügyekben eddig nemigen emelte fel a szavát és a közvélemény számára is alig ismert. 

Ez a fejezet hét részből áll: (1) A kisebbségek jogainak védelme; (2) A hivatalból lefolytatott eljárások; (3) A nemzeti kisebbségek hatékony részvétele az egyes szervekben; (4) A foglalkoztatottak (nemzeti) összetétele (a kerületi és községi ügyészségekben, a kerületi és községi bíróságokban, valamint a rendőr igazgatóságokban), amely magába foglalja a foglalkoztatottak nemzeti összetételét is a tartományi szervekben, szervezetekben, szolgálatokban, igazgatóságokban és alapokban is; (5) A nemzeti kisebbségek nyelvének hivatalos használata; (6) A nemzeti kisebbségek oktatási kérdései és (7) A nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos tevékenységek.

A mindössze 39 sorból álló – a kisebbségi jogok védelmére vonatkozó – (2.1.) rész első bekezdése, valójában az Európa Tanács 2002. évi kisebbségvédelmi egyezményének az átmesélése. A második bekezdés elmondja, hogy még 2008 végéig sem hozták meg a nemzeti tanácsok illetékességéről, megválasztásáról és pénzeléséről szóló törvényt. A harmadik bekezdés pedig azt az általános megállapítást tartalmazza, hogy Szerbiának „törődnie kellene a megfelelő jogszabályok alkalmazásával”. Így, ebből a fejezetből az olvasó éppen semmilyen képet nem kap arról, hogyan is történik valójában Szerbiában a kisebbségi jogok védelme a gyakorlati életben, és hogy milyen problémák jelentkeznek ezen a téren.

A második, a hivatalból folytatott eljárásról szóló 45 soros (2.2.) rész megállapítja, hogy Kosovo függetlenségének kinyilvánítása után (2008. II. 17.), „Vajdaság Autonóm Tartományban a nemzeti kisebbségi közösségek tagjai és vagyona elleni támadásokat jegyeztek”, valamint, hogy a Tartományi Ombudsman, annak érdekében, hogy „teljesebb képet kapjon az ilyen eseményekre való reagálásokról és a nemzetek közötti viszonyokról a multietnikus Vajdaságban, hivatalból eljárást indított az említett természetű incidensek kivizsgálására”.

A jelentésnek ez a része szerint, amely a Belügyminisztérium válaszára hivatkozik, „2008. II. 17. és III. 31. között Vajdaságban összesen 198 eseményt vettek nyilvántartásba az albánok, a goranacok és a törökök ellen”, amelyek alkalmával „általában a vagyonuk károsult”. Ez a szám nagyobb az Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter 2009. február 27-i újvidéki látogatása alkalmával nyilvánosságra hozott számnál, amikor is közölték, hogy „2007-ben 197, 2008-ban pedig 171 nemzetek közötti incidenst jegyeztek fel” (VARJÚ Márta, 197 helyett 171, Magyar Szó, 2009. február 28., március 1., 1. és 5. o.).

            Az említett események miatt 2008-ban tíz személy ellen bűnvádi, kettő ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek – olvasható a jelentés 13–14. oldalán. Ez a rész azonban nem tartalmaz semmilyen adatot a vajdasági magyarok és a többi kisebbség ellen történt fizikai támadások, bántalmazások és egyéb jogsértések számáról és az elkövetők elleni intézkedésekről sem. A jelentésből az sem derül ki, hogy a feljelentések közül bármelyiket is az ombudsman tette volna meg. Úgyszintén feltehető a kérdés, hogy az ombudsman miért nem terjesztett erről külön jelentést a Képviselőház elé? 

Meg kell védeni Vajdaság multikulturalizmusát – Petar Teofilović és Egeresi Sándor

(Ótos András felvétele, Magyar Szó, 2009. április 8., 5. o.)

Nem megbízható adatok

            A nemzeti kisebbségeknek az egyes hatósági szervekben való hatékony részvételével foglalkozó (42 soros 2.3.) rész arra emlékeztet, hogy a Tartományi Ombudsman még 2005-ben ajánlotta a tartomány összes közigazgatási szervének, hogy munkaviszony létesítésekor, a saját szükségleteikből kiindulva „különösen fordítsanak figyelmet a nemzeti közösségek tagjainak alkalmazására”.

            Ennek a résznek a további szövege valójában emlékeztető az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezményének 15. szakaszára, minek alapján az egyezményben részes országok „kötelezettséget vállaltak, hogy megteremtik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára azokat a feltételeket, amelyek a kulturális, a társadalmi és gazdasági életben, valamint a közügyekben – különösképpen az őket érintőkben – való részvételhez szükségesek”.

            A jelentés úgyszintén emlékeztet az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Nemzeti Kisebbségi Főbiztosának az ún. Lundi ajánlásaira a nemzeti kisebbségek hatékony részvételéről a közéletben, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelmére vonatkozó törvény 21. szakaszára, amely szerint „a közszolgálati viszony létesítésekor, ideértve a rendőrséget is, figyelembe kell venni a lakosság nemzeti összetételét, a megfelelő képviseleti arányt és a szerv vagy szolgálat működési területén beszélt nyelv ismeretét.”

            Az ombudsman-jelentésnek ez a része is adós marad a kisebbségek hatékony részvételének elemzésével a közéletben, és nem tartalmaz lényegi megállapítást annak a gyakorlati életben való megvalósításáról. A jelentés következő (2.4.) része ugyanis csak a hatósági szervekben foglalkoztatottak nemzeti összetételéről nyújt adatokat, ami nem egyenlíthető ki a döntéshozatali szervekben való hatékony részvétellel, mivel annak csak a részét képezi.

            Ebből a hat táblázatból és a táblázatokat kísérő (34 soros) szövegből álló (2.4.) részből megtudjuk, hogy az ombudsman 2008-ban az egyes állami szervektől adatokat kért azok foglalkoztatottjainak nemzeti összetételéről. A válaszok alapján készült (első) öt táblázatból megtudjuk, hogy a magyarok különösen nagy lemaradásban vannak a kerületi ügyészségekben (a 79 foglalkoztatott közül mindössze 3 magyar – 3,8%), a községi ügyészségekben létszámuk meghaladja a lakosságban való 14,28%-os részvételt (a 141 foglalkoztatott közül 22 – 15,6% magyar), a kerületi bíróságokon (a 115 foglalkoztatott közül 16 a magyar – 13,9%) és a községi bíróságokon (a 962 dolgozó közül 106 magyar nemzetiségű – 11,01%) pedig számuk kevesebb a magyaroknak a lakosságban való részvételétől.

            A tartomány hatósági szerveiben foglalkoztatottak nemzeti összetételének elemzése azonban hiányos, mivel pl. a szabadkai Kerületi Ügyészség, a topolyai és az óbecsei nem küldte meg az adatokat, az ópazovai községi ügyészségen pedig „nem kívántak nyilatkozni” nemzeti hovatartozásukról. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor az ügyészségek nemzeti összetétele még kedvezőtlenebb a magyarok vonatkozásában. Az adatokból az sem állapítható meg, hogy az igazságügyi szervekben dolgozó magyarok milyen szerepkört töltenek be, illetve, hogy közülük hány az ügyész, bíró és a más beosztású.

            A kerületi bíróságok közül Nagybecskerekről nem küldték meg az adatokat az ombudsmannak, Újvidékről pedig azt válaszolták, hogy „ilyen nyilvántartást nem vezetnek”. A községi bíróságok közül Alibunarról, Kúláról és Törökkanizsáról nem küldték meg az adatokat, Stara Pazováról pedig azt a választ adták, hogy „a foglalkoztatottak nem kívántak nyilatkozni”. Ez azt jelenti, hogy a kerületi és a községi bíróságok dolgozóinak nemzeti összetételére vonatkozó adatokat fenntartással kell fogadni.

„Ilyen adatokat nem gyűjtenek”

            A hét rendőr-igazgatóság közül a nagybecskereki nem küldte meg az adatokat, Szabadkáról pedig az a válasz érkezett, hogy „ilyen adatokat nem gyűjtenek”, Zomborból pedig, hogy ezek az adatok „szolgálati titkot képeznek”. A nagykikindai adatok szerint, a dolgozók 81,82% szerb, 18,18% pedig „nem nyilatkozott”. Újvidéken a rendőrségi foglalkoztatottak 38,82%-a szerb, 1,18% magyar, 1,18% szlovák, 1,18% horvát, 51,76% „nem nyilatkozott”, 5,89 százalékát pedig a többi kategóriába sorolták. Pancsován a szerbek 74,20%-al, a magyarok 4,30%-al, a horvátok 4,30%-al, a többiek pedig 12,9%-al vesznek részt a foglalkoztatottak között. Sremska Mitrovicán a rendőrségi foglalkoztatottak 60,47% szerb, 20,92% ruszin, 37,20% pedig „nem nyilatkozott” nemzetiségi hovatartozásáról.

            Ehhez a táblázathoz az ombudsman(-helyettes) nem tartotta szükségesnek magyarázatot fűzni. Nem hallgatható viszont el, hogy az elemző semmilyen összehasonlítást nem végzett a korábbi időszakhoz viszonyítva, illetve, hogy javult-e vagy rosszabbodott-e az igazságügyi és rendőrségi dolgozók nemzetiségi aránya. Tekintettel arra, hogy semmilyen lehetőség nincs a számadatok ellenőrzésére, még ezek a rendkívül kedvezőtlen mutatók is csak fenntartással fogadhatók. Ez mellett az a kérdés is felmerül, hogy egyáltalán milyen tekintélye van az ombudsmannak, ha az egyes hatósági szervek a felkérésére még csak nem is válaszolnak?

            A 2.4. rész utolsó (6.) táblázata a tartományi – bizonyára közigazgatási – szervekben, szervezetekben, szolgálatokban, igazgatóságokban és alapokban dolgozók nemzeti összetételét mutatja. (A szerző ugyanis tévedésből ide sorolja a már korábban bemutatott igazságügyi szerveket és a rendőrséget is.) Ebből megtudjuk, hogy az 1199 (vélhetően közigazgatási – B. A. megjegyzése) foglalkoztatott között mindössze 76 magyar van, ami 6,3%-ot jelent, vagyis a magyarok részvétele ezekben a tartományi szervekben – az illetékes tisztségviselők évente megismételt ígéretei ellenére –  továbbra is a lakosságban való részvételüknek a felénél is kevesebb. A szerző maga is elvállalja, hogy „a nemzeti kisebbségek százalékarányát a kapott adatok alapján nem lehet biztonsággal megállapítani, mert az adatokat nem mindegyik szerv küldte meg, a kapott adatok pedig a kimutatásuk módszere tekintetében teljesen különböznek”.  

            A kisebbségiek „alulreprezentáltságát” tanúsítja a Traian Pancarichan nagybecskereki ombudsman 2009. május 20-ai ajánlása a városi közigazgatási szervekhez, közvállalatokhoz és intézményekhez, valamint a város alapította többi szervezethez, hogy a dolgozók alkalmazásakor vegyék figyelembe a nemzeti kisebbségek tagjainak a foglalkoztatását. Nagybecsekerek lakosságának egynegyedét ugyanis a nemzeti kisebbségek tagjai teszik ki, a foglalkoztatottaknak csak 17,58 százalékát. Jelenleg Nagybecskereken mindössze két közvállalat igazgatója valamelyik nemzeti kisebbség tagja (A kisebbségiek foglalkozatása, Magyar Szó, 2009. május 21., 5. o.).

            A fejezet következő (2.5.) része – a cím szerint – a nemzeti kisebbségek hivatalos nyelvhasználatával kellene, hogy foglalkozzon. Mindössze egy (21 soros) bekezdésből és egy nem ideillő (két bekezdésből, illetve 16 soros) példából áll. Az ombudsman itt elmondja, hogy „teljes egészében támogatja a tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségügyi titkárság azoknak a jogszabályoknak a tiszteletben tartására irányuló erőfeszítéseit, amelyek a nemzeti kisebbségek nyelvének és írásának hivatalos használatát rendezik Vajdaság AT területén, mint amilyen a kétnyelvű személyi igazolványok  kiadása stb.” A szöveg további részében a jelentés azt taglalja, hogy a nemzeti kisebbségeket milyen anyanyelv-használati jogok illetik meg, nem pedig azt, hogy ezek a jogok a gyakorlatban hogyan valósulnak meg.

Az illusztrációnak szánt „példa” pedig arra vonatkozik, hogy a bunyevác nemzeti tanács „panaszt tett, mivel a bunyevác média nem vehet részt a (szabadkai – B.A. megj.) községi bizottság által a tájékoztatási eszközök számára kiírt pályázaton”, az ombudsman pedig javasolta a pénzeszközök elosztási szabályzatának pozitív megváltoztatását. A „példa” azért nem illik ide, mert a jelentésnek a tájékoztatási eszközökre vonatkozó részében lenne a helye, ilyent viszont a jelentésben nem találtunk. 

Kevesebb diák és osztály

            Az ombudsman-jelentés a nemzeti kisebbségi oktatással 12 oldalon (22–33. oldalak) foglalkozik, leginkább az oktatási hálózat és a diákok, valamint az egyetemi hallgatók számának ismertetése által. A nemzeti kisebbségi önazonosság megőrzése szempontjából lényeges kérdések elemzése, mint például a tankönyvek tartalma, a nemzeti történelem és a környezetnyelv tanulása, azonban ebben a részben is elmarad.

            Az adatok szerint Vajdaság hat városában (Nagybecskerek, Pancsova, Szabadka, Sremska Mitrovica, Újvidék, Zombor) 44 iskoláskor előtti intézmény van és ez a szám a korábbi évhez viszonyítva nem változott.

            Az 20.660 gyermek közül 2228, vagyis 10,61% magyar nyelvű nevelőcsoportba jár, és ez a szám – az előző, 2007/08-as iskolaévhez viszonyítva – 42-vel növekedett (1,92%), a csoportok száma pedig 6-tal (4%).

            Az iskolába indulás előtti kétnyelvű programban 341 gyermek vesz részt 23 nevelőcsoportban. Ezek közül 14 magyar és szerb nyelvű csoportba 200 gyermek jár, ami a 34-gyel, illetve 14,53%-kal kevesebb, mint a 2007/08-as iskolaévben, miközben a csoportok száma nem változott.

            Vajdaság 45 községe – a jelentésben közölt adatok szerint – 344 általános iskolájának 7920 osztályában 162.950 gyermek vesz részt. Ezek közül mindössze 8 általános iskolában folyik az oktatás magyar nyelven. Két nyelven 93 iskolában oktatnak, ezek közül 65 iskolában (70%) szerb és magyar nyelven. Öt iskolában három nyelven tanulnak a diákok: magyar, szerb és román nyelven 2 iskolában (a begaszentgyörgyi Szent Száva és Zichyfalván a Dositej Obradović iskolában), szerb, szlovák és magyar nyelven az erzsébetlaki Testvériség-egység iskolában, szerb, magyar és horvát nyelven pedig az oktatás a szabadkai Matko Vuković és a Szent Száva iskolákban folyik.

            A magyar nyelvű oktatás – olvasható a jelentésben – 27 község 78 általános iskolájában és 39 különálló osztályában folyik. (Tíz községben – Ada, Apatin, Fehértemplom, Kúla, Magyarcsernye, Magyarkanizsa, Temerin, Topolya, Törökkanizsa és Zenta – az oktatás teljes egészében magyar nyelven folyik, további 17 község 26 iskolájában pedig az egyes tantárgyakat szerb nyelven oktatják). A 934 osztályban magyar nyelvű oktatásban 16.780 diák részesül, akik közül 764 más nemzetiségű. Az osztályok átlag létszáma 18. Az előző (2007/08-as) iskolaévhez viszonyítva a diákok száma 348-cal (2,03%), az osztályok száma pedig 13-al csökkent.   Megjegyzendő azonban, hogy a jelentés nem mindig egységes és következetes metodológiája miatt nehéz követni az adatokat és összehasonlításokat végezni a korábbi évekkel. Arra sem kapunk választ, hogy miért nincs előrehaladás például a tordai Ady Endre Általános Iskola 1999-ben kért és a hivatalos szervek által többször megígért önállósulásában.

Régi adatok

            A középiskolai oktatással foglalkozó nem egész három oldalas (al)rész, a 2007/08-as iskolai évre vonatkozó, adatai szerint Vajdaság 39 községében (a 45 közül) 127 középiskola volt, éspedig 26 gimnázium, 74 szakközépiskola, 10 vegyes iskola, 7 művészeti és 10 középiskola a fejlődésben lemaradt diákok számára. A 73.524 középiskolás diák között 8844 magyar volt. Az ezt megelőző iskolaévhez viszonyítva a diákok száma 1133-al, illetve 1,52%-kal, az osztályok száma pedig 16-al, vagyis 0,55%-kal csökkent.

            Magyar nyelvű középiskolai oktatás a 2007/08-as iskolaévben 36 középiskolában folyt, Vajdaság 12 községében. Ezekbe az iskolákba 6487 magyar diák 308 osztályba volt beosztva, ami az összes középiskolásokhoz viszonyítva (73.524), ami mindössze 8,82 százalékot tesz ki. Szabadkán 8, Nagybecskereken, Zentán és Újvidéken 4-4, Zomborban, Óbecsén és Topolyán 3-3, Törökkanizsán 2, Adán, Magyarkanizsán, Temerinben és Csókán pedig 1-1 iskolában teljes egészében, vagy részben magyar nyelvű oktatás folyik.

            Magyar nyelvű oktatás 9 gimnáziumban van, amelyek közül kettő a tehetséges matematikusok és nyelvészek számára, 24 szakközépiskolában, 1 vegyes középiskolában és 2 művészeti szakiskolában.

            A 2006/07-es iskolaévhez viszonyítva a magyar nyelvű diákok száma 161-gyel, az osztályok száma pedig 7-tel csökkent.

            A 2007/08-as iskolaévben 54.318 főiskolai illetve egyetemi hallgató iratkozott be, akik közül 58,28% tanulmányait a költségvetés terhére folytatja, 41,72%-uk pedig saját maga viseli a költségeket. A hallgatók túlnyomó többsége (97,25%) feltüntette nemzeti hovatartozását, minek alapján megállapítható, hogy a hallgatók között a nemzeti kisebbségekhez tartozók 15,18 százalékban vesznek részt. (A jelentés 30. oldalának második bekezdésében viszont az olvasható, hogy a kisebbségi hallgatók száma 6294, vagyis 14,55%, ami az előző – vélhetően 2006/07-es – oktatási évhez viszonyítva, amikor a hallgatók 15,42%-a volt kisebbségi, 0,87%-os csökkenést mutat.)

            Kisebbségi nyelveken 1423 hallgató, illetve az összes hallgatók 2,62%-a folytatja tanulmányait 4 főiskolán és 7 egyetemen. A felvételi vizsgákat a kisebbségek nyelvén 4 főiskolán és 12 egyetemen, összesen 541 hallgató, illetve az összes hallgató 0,99%-a számára szervezték meg.

            A 11.049 magasiskolai hallgató között 1950 nemzeti kisebbségi van, vagyis 17,65%, vagyis a nemzeti kisebbségi hallgatók száma 3,96 százalékkal csökkent az előző – feltehetően 2006/07-es – oktatási évhez viszonyítva. A hallgatók között a magyarok 9,87%-ban vannak jelen. A 2007/08-as oktatási évben az Újvidéki Egyetem hallgatói között a magyarok már csak 6,01%-kal vesznek részt.

            Magyar nyelvű egyetemi oktatásban csak a Szabadkai Tanítói Egyetem hallgatói részesülnek, az újvidéki Bölcsészeti és Természet-tudományi Karon lehetőségük van, hogy az egyes általános tantárgyakat (pszichológia, pedagógia, szociológia) magyar nyelven hallgassák.

            Ezzel a résszel kapcsolatban megállapítható, hogy habár az ombudsman-jelentés 2009. április 7-én került átadásra, a szerző(k) annyi fáradságot sem vett(ek), hogy beszerezze és elemezze a 2008/09-es oktatási év adatait. Így, a jelentésnek ez a része is jórészt elévült. Ez mellett, a szinte csupasz adatokat tartalmazó rész, módszertanilag is problematikus, mivel nagyon nehéz különválasztani a főiskolai és az egyetemi hallgatókra vonatkozó adatokat, amelyek a szövegben, több esetben is, átfedik egymást.       

            A jelentés (a kisebbségek jogvédelmével foglalkozó) második fejezetének utolsó (7.) része – táblázat formájában – a 2008-ban ezen a téren folytatott tevékenységeket mutatja be. Ebből az derül ki, hogy tavaly a témában összesen hét gyűlést, szemináriumot illetve értekezletet tartottak, ebből négyet Újvidéken, egyet-egyet Zomborban, Belgrádban és a Kosmaj hegyen. Ezek közül a Tartományi Ombudsman „hivatalból” mindössze egyet szervezett, éspedig Zombor község elnökével, a rendőr-igazgatóság főnökével és a nemzetiségek közötti viszonyügyi bizottság tagjaival, a nemzetek közötti viszonyokról a községben.

Elavult jelentés

            Milyen megállapításokra lehet jutni a 2008. évi ombudsman-jelentés a kisebbségi jogok megvalósítására vonatkozó részének olvasásakor?

            A jelentés ezúttal sem készült el időben. A Tartományi Ombudsmanról szóló határozat (Vajdaság AT Hivatalos lapjának 2002. XII. 31-ei, 23. száma) 32. szakasza szerint „az ombudsman évente egyszer, legkésőbb (ez esetben 2008. – B. A. megj.) november végéig, jelentést tesz a Képviselőháznak tevékenységéről, az emberi jogok állapotáról és a tartományban a jogi biztonságról”. Ez azt jelenti, hogy a jelentés átadásakor az ombudsman több mint négy hónapos késésben volt. Ha tekintetbe vesszük – a dolgok jelenlegi állása szerint –, hogy a jelentés megvitatására valamikor 2009 őszén kerül sor, akkor felmerül a kérdés, hogy mi értelme van az ilyen elavult jelentésnek?

            Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ombudsman-jelentéseket a Tartományi Képviselőház nem kezelte kellő figyelemmel, megvitatásukra leginkább sokadik napirendi pontként került sor és érdemi vita sem folyt róluk.

            Külön vita tárgya lehetne, hogy a jelentés mennyiben tesz eleget az említett határozat ugyanezen szakaszában leírt elvárásoknak, vagyis annak, hogy a jelentésnek általános értékelést kellene tartalmaznia „a közigazgatási szervek munkájáról, a jogszabályok betartásáról, az észlelt mulasztásokról és az elhárításra tett javaslatokról, valamint tartalmaznia kellene az egyes közigazgatási szervek és tisztségviselők bírálatát és dicséretét“. Mindezt a 2008. évi jelentés nem tartalmazza.

            A jelentés a legtöbb esetben elhallgatja a lényegi problémákat és arra sem tér ki, hogy mely jogszabályok módosítását vagy meghozatalát kezdeményezte az ombudsman a hiányosságok elhárítására és a közigazgatási szervek hatékonyabbá tételére. Úgyszintén hiányzik a jelentésből a kisebbségi média, úgy a nyomtatott, mint az elektronikus sajtó, továbbá a kisebbségi nyelvű könyvkiadás, a könyvek kivitelével és behozatalával kapcsolatos problémák és a kultúra helyzetének elemzése is. Szó sem esik például a 2008. augusztus 31-ével elhallgattatott 11 helyi rádióról, amelyek magyar nyelvű műsort is sugároztak.

            A nemzeti kisebbségeknek az intézmény(ek) iránti  bizalmatlanságára és nem a nemzetek közötti viszonyok kiválóságára utal az a – jelentésből származó, már említett – adat is, hogy az ombudsmanhoz intézett összes beadvány közül mindössze 3,24%-a vonatkozik a nemzeti kisebbségi jogok védelmére.

Mindez miatt erősen vitatható Egeresinek, még a parlamenti vita előtt tett, az ombudsman intézményének munkáját dicsérő (fent idézett) elhamarkodott nyilatkozata is. Mindaddig, amíg az állami intézmények nem működnek hatékonyan, vagy nem a törvényeknek és az elvárásoknak megfelelően, nem fogadható el a tartományi parlament elnökének a jelentés átvételekor tett azon kijelentése sem, hogy „nincs szükség” az ezzel kapcsolatos nemzetközi vitákra (S. Nikolić, Egereši: Nema potrebe za međunarodnim diskusijama, Dnevnik online, News&file=article&sid= 52964, 2009. április 8.), vagyis, hogy „itthon kell megoldani a problémákat”.

            Megállapítható, tehát, hogy a 2008. évi jelentés nem ad teljes és időszerű áttekintést a nemzeti kisebbségek jogainak védelméről, ami valójában a hatalmi szerveknek felel meg, holott „a nép ügyvédjének” a lakosság érdekeit kell(ene) képviselnie. Ezért csak arra jó, hogy kisebbségi ügyekben a látszat-tevékenységet igazolja, habár tavalyi működ(tet)ése 33.506.357,42 dinárba került a vajdasági adófizetőknek. Milyen tekintélye van egyáltalán ennek az intézménynek, ha még az elemzéshez szükséges adatokat sem tudja kieszközölni a tartományi, vagy éppen a községi szervektől?

            A jelentés kapcsán felvethető az a kérdés is, hogy mennyire indokolt a Tartományi Ombudsman hat évig tartó megbízatási ideje. Ha számításba vesszük azt is, hogy ugyanaz a személy erre a tisztségre még egyszer megválasztható, akkor ez a periódus túl hosszú. Elfogadhatatlan, hogy egyazon személy 12 évig befolyásolja a társadalmi viszonyok, köztük a nemzeti viszonyok alakulását is. Ezért indokolt lenne az említett határozatnak az eddigi ötéves tapasztalat alapján való felülvizsgálata, és az ombudsman mandátumának legfeljebb kétszer 3 évre való csökkentése.

            A Tartományi Képviselőház magyar képviselői sem mentesülhetnek a felelősség alól, ha a jelentés napirendre kerülésekor ezúttal sem kezdeményeznek érdemi vitát az emberi és kisebbségi jogok állásáról Szerbiában, és mutatnak rá az intézmény működésének, valamint a jelentésnek a hiányosságaira.

Mgr. BOZÓKI Antal, ügyvéd

Újvidék, 2009. május 28.

__________

* A jelentés csak az ombudsman honlapján olvasható (http://www.ombudsmanapv.org/

Dokumenti/2009/Izvestaj_PO_2008_krajnja_verzija.pdf).