Copyright © 2008.
prof. McConnell Duff Márta ellenőrizte.
December 10. – Az emberi jogok napja
Tartalom
Előszó – Hatvanadik évforduló
- Hatvan éves az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
- Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
- Emberi jogi főbiztosok (HCHR)
- Emberi jogi naptár
- Jeles napok kalendáriuma / Kalendar važnijih događaja / Calendar of Events
Előszó
Hatvanadik évforduló
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése hatvan évvel ezelőtt, 1948. december 10. napján, a 217 A (III) számú határozattal fogadta el és nyilvánította ki az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Louise Arbour, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa1 a Nyilatkozat elfogadásának hatvanadik évfordulója kapcsán írt cikkében hangsúlyozta: „A visszaélés, a diszkrimináció és az egyenlőtlenség még mindig általános a világban. E jelenségek még súlyosbodhatnak az elnyomás, az erőszak, valamint a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek új formái által.” Az évforduló alkalmából az ENSZ az egész 2008-as éven át tartó kampányt indított.
Az igazságosság és az egyenlőség elveit népszerűsítő kampányról Louise Arbour kifejtette: bár sokan megkérdőjelezik az ENSZ-nyilatkozat aktualitását, inkább azokról a kormányokról kellene beszélni, amelyek ma sem hajlandók betartani a dokumentumba foglalt normákat. Sok ország jogi rendszere a megfélemlítésre épül, az elkövetőket nem vonják felelősségre, az áldozatoknak pedig nincs kihez fordulniuk. Ezért is írta a 2007. évi évfordulóról az emberi jogi főbiztos: „A megemlékezések nemcsak egy kivételes emberi teljesítmény előtt tisztelegnek. Arra is emlékeztetnek, hogy a nyilatkozatot élő valósággá tenni, továbbra is előttünk álló cél.”2
Ez a könyv az Egyetemes Nyilatkozat hatvan éves jubileuma alkalmából készült.
Az első fejezet azzal foglalkozik, hogy az Nyilatkozat milyen hatást gyakorolt az emberi jogok és alapvető szabadságok nemzeti és nemzetközi keretekben történő biztosítására és védelmére.
A második fejezet a Nyilatkozat magyar nyelvű hivatalos fordításának és a Magyarok Világszövetségének elnöke által előterjesztett új, „a nyilatkozat üzenetéhez és anyanyelvünk szelleméhez méltó magyar nyelvű változat” párhuzamos szövegét tartalmazza.
A harmadik fejezet áttekintést ad az ENSZ eddigi Emberi jogi főbiztosairól (HCHR). A főbiztos olyan ENSZ-tisztviselő, aki felelős a világszervezet emberi jogi tevékenységéért, felel valamennyi polgári és politikai, illetve gazdasági, szociális és kulturális jog tényleges élvezetének elősegítéséért és védelméért.
A negyedik fejezet a legterjedelmesebb. Ez a fejezet tartalmazza az emberi jogi naptárt, azoknak a napoknak a (magyar, szerb és angol nyelvű) megnevezését, rövid történelmét és a jelentőségéről szóló megemlékezést, valamint a naphoz fűződő illusztrációt, amelyeken az emberi jogokat világszerte megünneplik. Az emberi jogok szempontjából fontos dátumok közé tartoznak az ENSZ által meghatározott hivatalos nemzetközi napok, a civil szervezetek (NGO) által elismert világnapok, a történelmi események évfordulói és néhány kimagasló emberi jogi aktivista születésnapja is. A naptár jól mutatja az emberi jogok fejlődését, a kérdések széles skáláját és változatosságát is.
Az ötödik fejezetben az egész évre szóló Jeles napok kalendáriuma található, az egyes napoknak az említett három nyelven való elnevezésével.
Az ENSZ emberjogi jubileuma jó alkalom arra, hogy emlékeztessük a kormányokat: A Nyilatkozatba foglalt jogoknak a megvalósulása elképzelhetetlen mindaddig, amíg az emberiség túlnyomó többsége nyomorban él, és a világban megszegik az alapvető emberi és kisebbségi jogokat és szabadságokat.
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2008. október 17.
__________
1 Az Emberi Jogok Főbiztosa 2008. szeptember 1-jétől a dél-afrikai köztársasági Navanethem Pillay asszony (lásd a 3. fejezetet).
2 Az emberi jogok hatvan éve, Népszabadság, 2007. december 10. (Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya, Reggeli Sajtófigyelő, 2007. december 10.).