Kisebbségjogi jegyzetek

EGYPÁRTI, TÖBBPÁRTI, VAGY MILYEN MNT?*

Nagy politikai csatározások kezdődnek az új Magyar Nemzeti Tanács (MNT) körül a sajtóban, de bizonyára a színfalak mögött is.

Azon most már bizonyára túl vagyunk, hogy az új MNT választása „közvetlenül történik” meg. (Ha egyáltalán „közvetlennek” lehet nevezni a „választási listák” alapján, és nem a jelöltekre való név szerint történő szavazást.) Ennek megerősítésére azonban várni kell, míg a kisebbségügyi minisztérium megállapítja, hogy a választói névjegyszékre a polgárok a törvényben megszabott számban iratkoztak fel. Erre a külön-névjegyzék összeállításának megkezdésétől (2009. november 9.) számított 120 nap eltelte után, vagyis leghamarabb 2010. március 9-én kerülhet sor.

A politikai vita most már inkább arra terelődik, milyen jellegű és összetételű legyen a nemzeti tanács?

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azÚjvidéki TV december 21-i Napjaink című műsorában nem hagyott kétséget a felől, hogy a VMSZ-nek nincsen olyan – a szóhasználata szerint – „ambíciója”, hogy lemondjon az MNT további irányításáról.

A másik három vajdasági magyar párt – a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – ismereteink szerint – még nem foglalt végleges állást a kérdésben, hogy részt vesz-e az új MNT megválasztásában. A dolgok jelenlegi állása szerint, inkább a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításában látják a kiutat, ami lehetővé tenné, hogy a magyar választók névsora végül legitim és legális formát öltsön. Nem valószínű azonban, hogy erre sor kerül.

Tóth Tamás, a szerb parlament nemzeti kisebbségügyi bizottságának demokrata párti (DP) tagja, a Gémesi Ferenc, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárával tartott január 5-i adai találkozó utáni sajtótájékoztatón ismertette pártjának az MNT intézményével és annak működésével kapcsolatos álláspontját. Elmondta, hogy a DP-nek nem lesz jelöltje az MNT-ben, mivel a választásokon csak nemzeti előjelű pártok indulhatnak, de lesznek olyan civil szervezetek és egyének, akiket támogatni fognak.

– A jövőben új munkamódszert kell bevezetni, nem szabad megengedni, hogy a nemzeti tanács működése összefolyjon bizonyos politikai pártokkal. Illetve az MNT-nek mindig a vajdasági magyarság érdekeit kell szem előtt tartania, párthovatartozástól függetlenül – nyilatkozta Tóth. A demokrata párti képviselő elmondta azt is, hogy a testület működési területeinek (az oktatás, a kultúra, az anyanyelvű tájékoztatás, valamint az anyanyelv hivatalos használata) „nincs pártszíne, így amennyire csak lehet, depolitizálni kell a nemzeti tanácsot, és a nemzeti kisebbség érdekeit kell szem előtt tartani minden döntés meghozatalakor”.

Hogyan tekintenek ezekre a kérdésekre az értelmiségiek?

Dr. Ódry Péter, a szabadkai Műszaki Főiskola docense a Nagy lehetőség című írásában (Magyar Szó, 2009. december 26., 14. o.) azt hangsúlyozta, hogy „az MNT nem párt, és nem is szabad, hogy azzá váljon”.

– Tudjuk, hogy nem zárhatjuk ki a pártok ráhatását, de ha ők fogják meghatározni az új MNT-t, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy megismétlődik harmadszor is a dolog, a lakosság elveszíti újból a politikumba vetett bizalmát, és az bizony nem lesz jó – írta Ódry.

Dr. Losoncz Alpár, az Újvidéki Egyetem tanára is úgy tekinti (A nyitás a VMSZ érdeke is, Magyar Szó, 2010. január 9., 14. o.), hogy „a kisebbségi magyarság a politikai elitnek a névjegyzék szorgalmas támogatásával még nem szavazott bizalmat”.

– Hogy az MNT-nek többszólamúnak kell lennie, a számomra egy pillanat erejéig sem képez kérdést. Hogy a VMSZ-től független civil szervezeteknek szerephez kell jutniuk e képviseleti szerv munkájában, az evidenciának számít. E szervezeteket tudjuk, ismerjük, hallatják is hangjukat derekasan, és tegyék ezt továbbra is, de immáron az MNT keretei között – mondja Losoncz.

A választások közeledtével sokasodnak majd a kérdések: Egypárti, többpárti, vagy milyen lesz az MNT? Kik alkotják majd az MNT tagságát és ki lép a kilenc éve egyfolytában elnökösködő Józsa László helyébe? Hány lista lesz? Bojkottálja-e a többi párt (VMDP, VMDK és az MPSZ) és a civil szervezetek a választásokat, vagy közös listát indítanak? Ha netán ismét a VMSZ szerezné meg a majdani szavazatok többségét, hajlandóak lesznek-e a többiek részt vállalni az MNT munkájában?

Tudjuk, hogy a törvény nem biztosítja a nemzeti autonómiát, csak korlátozott kulturális önkormányzatot lát elő. Még ennek a megvalósítását is számos buktató nehezíti majd. Ezért már most el kell utasítani úgy a VMSZ-nek az új MNT-ben is a monopóliumra való törekvését, mint a DP-nek a testület munkájának a „depolitizálására” (politikától való mentesítésére) vonatkozó elképzelését. A testület működése ugyanis nem szűkíthető le csak a szakmai kérdésekre, hiszen az illetékességébe tartozó területek sem politikamentesek.

Kisebbségi kérdésekben Szerbia „példát mutat”

Köztudott, hogy a sok vitát kiváltó, és nemzeti kisebbségi közösségünket jórészt megosztó, nemzeti kisebbségi nemzeti tanácsairól szóló törvényről eltérőek a vélemények. Utóbb olyan nyilatkozatok is elhangzottak és írások jelentek meg, amelyek ezt a törvényt Magyarországnak a szomszédos országokkal kialakult viszonyának és az ott élő magyar közösségek helyzetének függvényében szemlélik.

Pataky István (Magyar Nemzet) például, az Esély című írásával (amelyet a Vajdaság Ma internetes honlap január 6-án közölt) csatlakozott az új szerb jogszabály magasztalóinak karához. A szerző már az alcímben kiemeli, hogy „az Unión kívüli Szerbia példát mutat Szlovákiának kisebbségi kérdésekben”.

A vajdasági magyar civil szervezetek álláspontjával ellenkezik a szerző állítása is, hogy az új törvény „szerbiai, magyarországi vagy nyugat-európai méltatása nem elsősorban Belgrád érdekeit szolgálja, hanem világossá teszi egyrészt azt, hogy a kisebbségi, etnikai alapon szerveződő pártoknak van létjogosultsága és tudnak komoly sikereket elérni, másrészt pedig eloszlatja azt a rosszindulatú, de létező európai propagandát, miszerint a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok örök elégedetlenek, képtelenek értékelni megszerzett jogaikat, így fölösleges követeléseikkel foglalkozni”.

Ennek az állításainak mintegy alátámasztására Pataky idézi Duray Miklóst, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának alelnökét, aki nemrég azt mondta, „Brüsszel számára elgondolkoztató lehet, hogy az Európai Unión kívüli Szerbiában sokkal pozitívabb lépések történnek a különböző nemzetiségek együttélése érdekében, mint az unióhoz tartozó Szlovákiában”.

– Nem vitás, hogy a kulturális autonómia kereteit megteremtő nemzeti tanácsokról szóló törvény, s részben a vajdasági statútum elfogadása az eddigieknél jóval kedvezőbb jogi környezetet teremtett a délvidéki magyarságnak. A jelenlegi Szerbiától ennél többet elvárni, nem lenne több olcsó illúziókeltésnél. Most a vajdasági magyarokon a sor – fejezi be írását Pataky.

 Mostanában egyes vezető magyar politikusok is „tisztelettel adóztak Szerbiának annak kisebbségpolitikája miatt”, mivel „kevés országban valósulnak meg olyan magas szinten a kisebbségben élő magyarok jogai, mint Szerbiában”. Ilyenkor még a diplomáciában szokásos, „habár akadnak még problémák” elhatárolódás is elmaradt!

Mivel indokolható mégis a szerb kisebbségpolitikának és az új törvénynek az érdemtelenül magas magyarországi osztályzása?  

A válaszhoz tudnunk kell például, hogy a szlovákiai magyar kisebbség által sokat bírált  nyelvtörvényből, éppen most lett „európai ügy”. Ukrajnában a visszalépések következtében „hadiállapot” alakult ki a magyar kisebbség oktatásában, Romániában pedig elakadt a magyar autonómia ügye.

A vajdasági magyarok helyzetének értékelésekor azonban nem fogadható el a szomszédos és más országokban élő magyarok helyzetéhez való hasonlítás. A mi esetünkben a viszonyítási alap csak a hetvenes-nyolcvanas években a Vajdaságban kialakult kisebbségjogi gyakorlat lehet, amitől a jelenlegi helyzet jóval lemarad.

Mégis, mivel indokolják a magyarországi politikusok álláspontjaikat?  

Balázs Péter magyar külügyminiszter interjújából az  MTI-nek (Rossz szomszédság – török átok, Magyar Szó, 2009. december 28., 3. o.) kiviláglik, hogy Magyarország hét szomszédja közül „két országban (Ukrajnában és Szlovákiában – B. A. megj.) gondot okoz az ottani nacionalizmus az ott élő magyarság számára”. A külügyminiszter évértékelő interjújában elmondta, hogy „soha nem vezetett jóra a történelemben, amikor Magyarország egyszerre volt rosszban minden szomszédjával”.

Ha ezeket a nyilatkozatokat összefüggésükben szemléljük, akkor már érthetőbb (ami nem jelenti azt, hogy el is fogadható) Szerbia kisebbségpolitkájának a dícsérete és Pataky írása is. De vajon – alaposabb elemzés és az itteni helyzet teljes ismeretének hiányában – elegendő ok-e ez a szerb kisebbségpolitika ilyen érdemtelenül magas osztályzására?

Hogy-hogy esetünkben a magyarországi vezetőknek (és újságíróknak) nem jut eszükbe a Belgiumban élő németek, az alig több mint 70 ezer fős (az ország lakosságának csupán egy százalékát kitevő) etnikum autonómiáját említeni, akik önálló parlamenttel és kormányzattal is rendelkeznek? Vagy miért nem említik Dél-Tirol példáját, stb.? Esetleg azt gondolják, hogy mi tájékozatlanok vagyunk, nem ismerjük az autonómiákat a világban és nekünk mindent el lehet adni?

A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló szerb törvény a magyar külpolitikának fontos nemzetközi hivatkozási lapja lett – függetlenül attól, hogy mit tartalmaz, mit gondol róla és mit várt el ettől a jogszabálytól a vajdasági magyarok legnagyobb része. Fontos, hogy van mire hivatkozni. Az ilyen viszonyulásnak csak mi lehetünk a vesztesei.

Végül: Engedjék meg nekünk azt a jogot is, hogy mi mondjuk meg, mit várunk el Szerbiától és mit nem.

Mgr. BOZÓKI Antal, ügyvéd

__________

* http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3118, 2010. január 13. [20:14]