|
KISEBBSÉGÜGYI JEGYZETEK „Kisebbségpolitikából kitűnő” Százezer feliratkozó Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke december 10-i szabadkai látogatása alkalmával a Lifka Sándor nevét viselő Art Mozi és színház új épületének felavatásán Evetovićné Lifka Edit, Lifka Sándor lánya, százezredik személyként aláírta a feliratkozási kérelmet a Vajdasági Magyar Választói Névjegyzékre. A legutóbbi, 2002-es népszámláskor Vajdaságban 290.207 lakos vallotta magát magyarnak. A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 29. szakasza szerint „a nemzeti tanácsot közvetlenül választják, ha a választás kiírásának napjáig a kisebbségi választók külön névjegyzékébe a nemzeti kisebbséghez tartozók legutóbbi népszámlálás szerint 20%-al csökkentett összlétszámának több mint az 50%-át felvették”. Ez a magyarok esetében azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közvetlen úton való választáshoz 116.084 aláírás szükséges. Minden jel arra mutat, hogy ez a szám rövidesen meglesz.
Mind a mai napig nem kaptunk azonban választ a kérdésre, minek alapján határozta meg a törvényhozó a 20%-os csökkentést, és hogy mi lesz azokkal a magyarokkal, akik – ilyen vagy olyan okból – nem kívánnak feliratkozni a választói névjegyzékre? Rájuk nem vonatkozik az alkotmány és az idézett törvény által is szavatolt „aktív-” és „egyenlő” választójog? Vagy azok kevésbé magyarok, mint akik feliratkoznak? Miért nem a szerb hatalmi szervek dolgozták ki a kisebbségi választói névjegyzéket (mivel 2008 októberében egyszer már vállalták ennek a feladatnak az elvégzését)? Összhangban van-e a törvénnyel, hogy a VMSZ aktivistái gyűjtik az aláírást, miközben a törvényben nem szereplő adatokat is kérnek, mint például az aláíró telefonszáma, e-mail címe stb.? Arra a kérdésre se nincsen még válasz, hogy mennyire lesz majd a választás „közvetlen”? A törvény ugyanis „választási listák”-at, „listaállítót”, „listaállító jelölőszervezetek”-et és a „választási listák részarányát” említi. Ebből arra is lehet következtetni, hogy a választások mégsem közvetlenek, hanem listás választások lesznek, vagyis a szavazók a választási listákra és nem egyénekre szavaznak majd. A törvény 98. szakasza szerint „minden választási listának a megszerzett szavazatokkal arányos számú mandátum jár”. Már most előrevetítődik annak az árnyéka, hogy ki fog dominálni a felemás magyar választói névjegyzék alapján létrehozandó Magyar Nemzeti Tanácsban. Készülne a magyar választók újabb átejtése? „Már amennyire lehetséges” A szerb kormány pénzelésével, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) eddig nem tapasztal propagandájával és aktivistái által készül a vajdasági magyar kisebbségi választói névjegyzék. Sokan azonban ez alkalommal sem tudják, hogy mire és miért iratkoznak fel. A politikusok most is a nemzeti érzelemre és nem az értelemre alapoztak. Arról viszont szó sem ejtenek, hogy a törvény nem biztosítja még a teljes nemzeti kisebbségi kulturális autonómiát sem, hanem csak azt hajtogatják, hogy a feliratkozás „a magyarság vállalása”. A napokban a vajdasági magyar értelmiség(iek) Újvidéken és Temerinben (a VMSZ szervezésében) nyilvánosan is feliratkoztak a választói névjegyzékre. Az egyházi méltóságok pedig levéllel fordultak a vajdasági hívőkhöz, arra kérve őket, hogy iratkozzanak fel a kisebbségi választói névjegyzékre. Az egyházvezetők fogalmazása azonban óvatosabb, mint a pártvezetőké: „A külön névjegyzékre való feliratkozással kezünkbe vesszük, már amennyire lehetséges, jövőnk formálását, nemzeti kultúránk, identitásunk és nyelvünk sorsát” – fogalmaztak az egyházi méltóságok. Nos, ez a „már amennyire lehetséges” a lényeg. És mennyire lehetséges? Nem sokkal többre, mint a semmire. Az egyházvezetők tehát sokkal reálisabban fogalmaztak, mint a pártvezérek tették megalapozatlan és eltúlzott nyilatkozataikban. Az egyik pártvezér például, azt is hangoztatta, hogy a törvénynek „vannak olyan elemei, amelyek egyértelműen az autonómiát, a személyi elvű autonómia beteljesedését jelentik”. Ettől a „beteljesedéstől” azonban még távolabbra vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. A valóság az, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsiról szóló törvény a nemzeti tanácsok jogkörei tekintetében éppen olyan és annyi jogosítványt tartalmaz, amennyi a szerb politikai elit számára éppen elfogadható, és amire a VMSZ a belegyezését adta. Ez a jogszabály éppen úgy nem biztosítja a nemzeti önkormányzatot a kisebbségek számára, mint ahogy a hatásköri törvény és Vajdaság új alapszabálya sem teszi lehetővé a teljes autonómiát a tartomány számára. A VMSZ képviselői történelmi esélyt mulasztottak el, amikor megszavaztak egy olyan törvényt, amely nem biztosítja tényleges nemzeti autonómiát és megelégedtek egy Európa-szerte mutogatható kirakat-törvénnyel. „Kisebbségpolitikából kitűnő” Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke is minapi szabadkai látogatása során „tisztelettel adózott Szerbiának kisebbségpolitikája miatt”. Mint mondta, „kevés országban valósulnak meg olyan magas szinten a kisebbségben élő magyarok jogai, mint Szerbiában”. Még a diplomáciában szokásos, „habár akadnak még problémák”-at sem tette hozzá! Lehet, hogy Sólyomnak igaz van, ha a vajdasági magyarok helyzetét a romániai, szlovákiai vagy éppen az ukrajnai magyarokéval hasonlítjuk össze. A szlovákiai magyar kisebbség által sokat kritizált nyelvtörvényből például, éppen most lett „európai ügy”. De vajon elegendő ok-e ez a szerb kisebbségpolitika ilyen érdemtelenül magas osztályzására? Nem tudjuk hogy Sólyom László ki(k)től és miből tájékozódik a vajdasági magyarok helyzetéről. A vajdasági magyarok helyzetének értékelésekor ugyanis a mostani helyzetet, nem a szomszédos és más országokban élő magyarok helyzetéhez kell(ene) hasonlítani, hanem a hetvenes-nyolcvanas években Vajdaságban kialakult kisebbségjogi gyakorlathoz, amitől a jelenlegi helyzet jóval elmarad. Nem tudjuk azt sem, hogy a magyar köztársasági elnökhöz eljutott-e például az információ, hogy 2010. január 1-jével – 160 éve után – megszűnnek, pontosabban „bírósági egységekre” degradálják a nemzeti megmaradás szemszögéből nézve hat kiemelten fontos magyartöbbségű községében (Adán, Csókán, Magyarkanizsán, Óbecsén, Topolyán és Zentán) a községi bíróságot. Vagy az, hogy a korábban 34 vajdasági, magyar nyelven is sugárzó rádió közül 2008. augusztus 31-ével 11 megszűnt. Hogy az ún. magyarverések ügyében és az elkövetőknek az igazságügyi szervek elé idézésében sem történt semmilyen előrelépés. Az itteni magyarok foglalkoztatási, oktatási, művelődési, nyelvhasználati stb. problémáit ezúttal még csak nem is említjük. Sólyom László Szabadkán Boris Tadić szerb elnöktől arról is tájékozódhatott volna, hogy Tadić még mindig nem döntött a temerini fiataloknak az idén tavasszal átadott kegyelmi kérvényéről, de arról is, hogy a városban már a fiatal (magyar – B. A. megj.) lányok sincsenek biztonságban”. Még Józsa László, a lejárt megbízatású nemzeti tanács elnöke is – a javára legyen mondva – a napokban azt nyilatkozta, hogy a két ország közti kisebbségi vegyes bizottság „jegyzőkönyveiben felsorakoztatott problémák megoldására eddig csak nagyon ritkán, vagy inkább nem született semmilyen kormányzati határozat”. A nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel kapcsolatban Sólyom valamivel már óvatosabban fogalmazott, mint korábban: „Ez a jogszabályozás a teljes kulturális önigazgatás megvalósulását teszi majd lehetővé a nemzeti kisebbségek számára” – mondta Sólyom Szabadkán. (Boris Tadić október 12-i budapesti látogatásakor Sólyom még azt nyilatkozta, hogy törvény „lehetőséget ad arra, hogy a nemzeti kisebbségek teljes mértékben gyakorolhassák a kulturális önigazgatást”.) Sólyom Szabadkán nem azt mondta, hogy „ez már autonómia”, ahogyan a VMSZ képviselői augusztus elejei nyilatkozatukban fogalmaztak a törvényről. A magyar vezetőknek a szerb törvény mindenesetre kapóra jött és jó hivatkozási alapul szolgál a Szlovákiával folytatott nyelvtörvényi vitában. Hogy az új jogszabály mennyire felel meg a vajdasági magyarok elvárásainak, az most – úgy látszik – a magyar vezetőknek nem túlságosan fontos. Fontosabb most „Szerbiai európai integrációjának támogatása”, és annak ismétlése, hogy „a két ország közötti gazdasági együttműködésben rendkívüli lehetőségek rejlenek”. Mindez azt jelenti, hogy az anyaországtól továbbra sem remélhetünk sok támogatást, és hogy a jövőben is magunknak kell értékelnünk a saját helyzetünket és küzdenünk jogaink érvényesítéséért. Vagy elégedjünk meg azzal, ami és ahogy van? BOZÓKI Antal Újvidék, 2009. december 12. __________ * Megválaszolatlan kérdések, http://www.vajma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3056, 2009. december 12. [14:14] |
