|
Magyarellenességgel Európába?A VMDP Temerini Körzeti Szervezetének Közleménye Vasárnap (január 17-én – a szerk. megj.) a rendőrség példamutató gyorsasággal előállította azt a három támadót, akik január 16-án, szombaton éjszaka nemzeti hovatartozása miatt provokálták a Pálma cukrászdából a főutcán egymagában hazafelé tartó H. H. (1984) temerini lakost. A szerb nyelven beszélő támadók egyike, miután a magyar fiatalt származása és lakhelye felől kifaggatták, minden ok nélkül brutálisan ütlegelni kezdte. Fején és szemén elszenvedett sérülései miatt a fiatalembert szombaton az újvidéki kórházba kellett vinni. Állapota javult, jelenleg már otthon tartózkodik.
A hatékony rendőrségi fellépéssel akár elégedettek is lehetnénk, ha biztosan tudnánk, hogy a támadók elnyerik méltó büntetésüket. Sajnos több korábbi példa tanúsítja, hogy a soviniszta huliganizmus elleni következetes fellépés egyoldalú és a magyarok kárára elkövetett bűncselekmények résztvevőit igen gyakran a legenyhébb szankciókkal sújtják, vagy nemes egyszerűséggel felmentik. Reméljük, ezúttal mégsem lesz így. Annál is inkább, mert riasztó jelek tapasztalhatók Temerinben, különösen azóta, hogy tavaly november végén a szerb parlamentben az Új Szerbia párt képviselője a legsötétebb miloševići idők szellemét idézve a Temerinben élő (egyébként a községben kétharmados többségben levő) szerb lakosság állítólagos veszélyeztetettségének bombasztikusan hazug tézisével állt elő, mi több, a sajtóhírek szerint szájából az is elhangzott, miszerint a rendőrség a magyarokkal szemben tehetetlen, úgymond mert „ők nemzeti kisebbség.” Riasztó képet nyújt a szerbiai politikai elit gondolkodásmódjáról és felelőtlenségéről, hogy valótlan állításait a parlamentben senki még csak cáfolni sem próbálta, sőt arra nem tettek kísérletet, hogy a helyszínen kiderítsék a tényleges igazságot. Temerinben néhány nappal később ismeretlen tettesek a helyi közösség székházáról letépték magyar zászlót, az utóbbi napokban pedig elszaporodtak a gyűlöletkeltő és nemzetiségi feszültséget keltő falfirkák, sőt – mint ma nem hivatalosan értesültünk róla – az elmúlt héten csoportos verekedésre is sor került magyar és szerb fiatalok között. A kompakt, és nemzeti hagyományait mindig méltósággal vállaló temerini magyarság az elmúlt két évtizedben folyamatosan provokációknak volt kitéve. Soviniszta politikai körök szemmel láthatólag szeretnék megfélemlíteni a lakosságot, és ezáltal megrontani az itt élő szerbek és a magyarok közötti normális viszonyt. Úgy véljük, fontos, hogy minden helyi politikai erő az éleződő feszültségek enyhítésére törekedjen, de még fontosabb, hogy a szerb politikai elit és a szerb közhatalmi szervek még a látszatát is elkerüljék a soviniszta huliganizmus politikai nyomásgyakorlásként történő felhasználásának. CSORBA Béla
körzeti elnök
http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3129
|