Hírek


PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 15. csütörtök, 17:35

A Magyar Nemzeti Tanácsnak

A Vajdasági Magyar Szövetségnek

A Magyar Remény Mozgalomnak

A vajdasági magyar civil szervezeteknek

Borisz Tadić államelnöknek

Dr. Bojan Pajtić tartományi kormányfőnek

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

belgrádi küldöttségének

Az Európai Unió Tanácsának

Magyarország EU képviselőinek

F E L H Í V Á S

Tíz vajdasági magyar civil szervezet és három magyar párt január végén nyílt levében kérte fel Pásztor Bálintot, a Szerbiai Képviselőház kisebbségi frakciójának vezetőjét, hogy kezdeményezze a 65 évvel ezelőtti magyarellenes megtorlások parlamenti elítélését, amit a képviselő úr simán elutasított.

Július 11-én tanúi lehettünk, hogy a 15 évvel ezelőtti srebrenicai eseményekről való megemlékezésre összejött több tízezres gyászoló között megjelent rangos politikai személyek között ott volt Boris Tadić, Szerbia elnöke is, aki immár másodszor helyezett el koszorút az áldozatoknak emelt emlékhelyen. Láthattuk azt is, hogy Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, nem jelent meg a megemlékezésen, ami nem szolgálja a szerbek és a muzulmánok megbékélését.

Bővebben...
 
PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 08. csütörtök, 20:52
Dr. Páll Sándor családjának, barátainak és párttársainak

Az Árgus részvétnyilvánítása

Tisztelt Gyászolók!

Nagy fájdalommal és szomorúsággal értesültünk dr. Páll Sándor
elhalálozásáról.

Távozásával a délvidéki magyarság kiváló értelmiségit és politikust, mi
pedig jó barátunkat veszítettük el.

Fogadják őszinte részvétünket.

Dr. Páll Sándor emlékét megőrizzük.


Bozóki Antal elnök – Árgus Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület,
Újvidék
 
PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 08. csütörtök, 08:34

Elhunyt dr. Páll Sándor

Dr. Páll Sándor (Ótos András felvétele)

Szerdán a reggeli órákban, 56 éves korában elhunyt dr. Páll Sándor, egyetemi tanár, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke. Dr. Páll Sándor május folyamán agyvérzéssel került kórházba, majd kómába esett. Páll Sándor Péterrévén született 1954. február 15-én. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, az óbecsei gimnáziumban érettségizett (1973), egyetemi oklevelet az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett jugoszláv irodalomból (1977), ugyanitt védte meg doktori értekezését (1988).

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 16
Copyright © 2001 Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület. Designed by Hegedűs Csaba