|
| 2010. július 15. csütörtök, 17:35 |
|
A Magyar Nemzeti Tanácsnak A Vajdasági Magyar Szövetségnek A Magyar Remény Mozgalomnak A vajdasági magyar civil szervezeteknek Borisz Tadić államelnöknek Dr. Bojan Pajtić tartományi kormányfőnek Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet belgrádi küldöttségének Az Európai Unió Tanácsának Magyarország EU képviselőinek F E L H Í V Á STíz vajdasági magyar civil szervezet és három magyar párt január végén nyílt levében kérte fel Pásztor Bálintot, a Szerbiai Képviselőház kisebbségi frakciójának vezetőjét, hogy kezdeményezze a 65 évvel ezelőtti magyarellenes megtorlások parlamenti elítélését, amit a képviselő úr simán elutasított. Július 11-én tanúi lehettünk, hogy a 15 évvel ezelőtti srebrenicai eseményekről való megemlékezésre összejött több tízezres gyászoló között megjelent rangos politikai személyek között ott volt Boris Tadić, Szerbia elnöke is, aki immár másodszor helyezett el koszorút az áldozatoknak emelt emlékhelyen. Láthattuk azt is, hogy Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, nem jelent meg a megemlékezésen, ami nem szolgálja a szerbek és a muzulmánok megbékélését. Mélységesen elítéljük a srebrenicai népirtást és az elkövetőket. Követeljük, hogy Szerbia haladék nélkül adja ki Ratko Mladićot és Goran Hadžićot a hágai törvényszéknek. 1944/45-ben Vajdaságban több tízezer magyart embertelenül megkínoztak, majd kivégeztek. Száraz, de fájdalmas tény, hogy Szerbia és Magyarország elnökei négyszeri meghívás ellenére sem jelentek meg az áldozatokról való halottak-napi megemlékezéseken. A történelmi igazságtétel és a két nép megbékélése, valamint a hozzátartozók megnyugvása megköveteli annak beismerését, hogy Vajdaságban is népirtás történt. Eljött az ideje, hogy a politikai viszonyok ilyen irányban változzanak. Alulírottak felkérik a Vajdasági Magyar Szövetséget, a Magyar Remény Mozgalmat, a Magyar Nemzeti Tanácsot, a civil szervezeteket és magánszemélyeket, hogy támogassák egy olyan nyilatkozat elfogadását a szerbiai parlamentben, amely elítéli az 1944/45-ös kivégzéseket, eltörli a vajdasági magyarokra kimondott kollektív bűnösséget, biztosítja az áldozatokról való méltó megemlékezés jogát, és a hozzátartózok kárpótlását. Újvidék, 2010. július 13. - Újvidéki Polgári Daloskör, Újvidék – Papp Ferenc, alelnök - Vox Humana, Topolya – Sípos Piroska, elnök
Pártok:
|